EREDMÉNYEK

25. HELL Miskolc Rallye a MENTO kupáért - Rallye1 25. HELL Miskolc Rallye a MENTO kupáért - Historic CREDOBUS Miskolc Rallye2 2019 - Rallye2

Soha rosszabb hétvégét!

Létrehozva 2018. április 22. (vasárnap)

Soha rosszabb hétvégét!Molnár Ferenc és Kása Ferenc, a Rallye2 Bajnokság örökös ifjoncai, ha Hondájuk életkorát is bele számoljuk együttesen elmúltak már 130 évesek, mégis nagyot tudtak villantani az Eger Rallye-n, miközben a betervezett 2WD kupa győzelmet is megszerezték. Molnár Feri bácsi egy centivel sem kíván ettől jobb eredményeket maguknak a Miskolc Rallye-ra, amit már az egri célba érkezés óta izgatottan várnak. Molnár Ferenccel beszélgettünk.

Bővebben

Felemás, de eredményes volt az Eger Rallye

Létrehozva 2018. április 22. (vasárnap)

Felemás, de eredményes volt az Eger RallyeBalics Ákosnak és Borsfai Dávidnak nem alakult rosszul az egri évnyitó futam, de mégis olyan érzésünk van Ákos szavait olvasva, hogy ha nem zökkentik ki a körülmények a Hondás párost a versenyzésből, akkor lett volna még ebben a futamban bőven lehetőség a srácoknak. Az Eger Rallye eseményeiről, valamint az április végi Miskolc Rallye terveiről Balics Ákossal beszélgettünk.

Bővebben

Ideje volt már egy eseménytelen versenynek is

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Ideje volt már egy eseménytelen versenynek isAz 5-ös kategória bajnoka lett 2017-ben Gyöngyösi Marci és Kollár Karesz, ám egy futamot sem sikerült nekik technikai vagy egyéb problémák nélkül teljesíteniük tavaly. Az Eger Rallye-n azonban elmaradt körülöttük a rumli, és a srácok alig tudtak mit kezdeni a nyakukba szakadt óriási nyugalommal. De felülkerekedtek ezen a váratlan szituáción és szép kupákkal távoztak az Eger Rallye-ról. Gyöngyösi Marcellt kérdeztük.

Bővebben

Bosszantott, de végre célba vitt a kocsink

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Bosszantott, de végre célba vitt a kocsinkA Marton Zoltán-Horváth Krisztián duó nem bízta a véletlenre a dolgokat, ezért már ősszel precízen felkészítette a kocsiját az idei évadra és a Renault Clio-juk részben meg is hálálta nekik a gondoskodását. Zoliék hosszú balszerencse szériáját szakadt meg Egerben, de azért bebizonyította azt is Renault-juk, hogy képes ő bármikor borsot törni a szombathelyi páros orra alá. Marton Zoli foglalta nekünk össze egri tapasztalataikat.

Bővebben

Sokat vártunk erre az eredményre

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Sokat vártunk erre az eredményreHatár Attila és Deák Heni már az őszi Eger Rallye-n is megvillantotta az oroszlánkörmeit, szenzációsan autóztak a Peugeot 306 S16-osukkal, a mátrai pályákon. A folyt. köv. ideje most érkezett el, és Attiláék hamar bebizonyították, hogy novemberben nem csak azért tudták riogatni az élmezőnyt, mert akkor már sokan hiányoztak a Rallye2 Bajnokság mezőnyéből, hanem azért mert pokolian gyorsak. Határ Attilával beszélgettünk.

Bővebben

Nincs gondunk a stílusváltással

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Nincs gondunk a stílusváltássalFoczkó Ákos és Kiss Balázs két fronton is igyekezett helyt állni Egerben, és azt kell mondanunk, hogy le a kalappal a fiúk előtt, mert szombaton maradéktalanul kiszolgálták a közönséget, vasárnap pedig nem sokkal maradtak le a MARB borsodnádasdi futamának a legnagyobb kupáiról. Fockó Ákost kérdeztük.

Bővebben

Nem kockáztattunk a sötétben

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Nem kockáztattunk a sötétbenKolencsik Balázs és Kemény Zsolt egy itthon igencsak különlegesnek mondható Peugeot 207-est öltöztetett az idei évre a régi 106-osuk, valamint Villám McQueen egyedi jelmezébe és az autó, az első próbáján, az Eger Rallye-n nagyjából azokat a paramétereket hozta, mint amire a miskolci páros az építés során nagyjából számított. Kolencsik Balázzsal beszélgettünk.

Bővebben

Miskolcon szeretnénk kijavítani az egri fiaskót

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Miskolcon szeretnénk kijavítani az egri fiaskótNem úgy sikerült pályafutása első Rallye2-es versenye Elek Robinak és Kőrösi Gyuszinak, mint ahogy a srácok azt elképzelték, ám az Egerben megvívott emberfeletti csatájukért óriási elismerés illeti a borsodi párost. A küzdelmes évadnyitójukról Elek Róbert mesélt nekünk.

Bővebben

Miskolcon bátrabban szeretnénk autózni

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Miskolcon bátrabban szeretnénk autózniRuszkai Attila és Ruszkai Máté nem sokat versenyezhetett 2017-ben, ez a kényszerű „kiéheztetés” pedig óriási lendületet ad a miskolci testvérpárnak az idei évre. A hosszú kihagyás miatt Egerben az volt Attiláék elsődleges célja, hogy újra formába lendüljenek és, hogy megismerkedjenek az autójuk egyik legfontosabb, ám megújult alkatrészével. Ruszkai Attilával beszélgettünk.

Bővebben

Jó lesz ez, csak érjünk célba

Létrehozva 2018. április 20. (péntek)

Jó lesz ez, csak érjünk célbaVárnai Dávid és Szabó Tomi egy új Honda Civic-el érkezett meg az Eger Rallye-ra és a székesfehérvári páros nem panaszkodhat, jó húzásnak tűnik az autócsere, remek eredményeket értek el már a verseny legelején is. Ám egy váratlan technikai hiba megálljt parancsolt az őszi Eger Rallye-n kategóriagyőzelmet arató duónak. A legfrissebb egri élményeikről Várnai Dávid számolt be nekünk.

Bővebben