HELL 23. Miskolc Rallye

Óriási reflektor gyulladt

Létrehozva 2018. április 22. (vasárnap)

Óriási reflektor gyulladtKorábbi négyszeres bajnokként az elmúlt éveket nehezen élte meg Kazár Miklós. Elsősorban technikai gondok és a korábbi autója gyengébb teljesítménye miatt, érdemben nem tudott beleszólni a bajnoki címért, valamint a dobogós helyezésekért zajló harcba. A helyzet azonban a közelmúltban gyökeresen megváltozott: a rutinos miskolci kiválóság mindent hátrahagyott, szinte csak a cipőjét és a kesztyűjét hozta magával az új bajnokságra. Autót váltott, navigátort cserélt, Egerben pedig visszatért az elitbe. A dobogó harmadik helyén zárta a szezonnyitót, de a napi plusz pontoknak, és a Power Stage-nek köszönhetően mégis másodikként várja a miskolci hétvégét. Ami neki is hazai futamnak számít.

- Nagyszerű érzés nyerni Miskolcon, szerencsére már volt benne részem, nem is egyszer – tekintett vissza a sikeres pályafutására Kazár Miklós. – A múltból azonban nem lehet megélni, újabb és újabb sikereket szeretnénk átélni. Egerben valami elkezdődött. Ismét versenyben voltunk, ami hitet ad a folytatásra. Felcsillant a remény, óriási reflektor gyulladt az alagút végén. Ismét ott vagyunk a legjobbak között, ettől pedig visszatért belém az élet. Tudom, hogy a bajnoki címért nagyon sokat kell dolgozni, de akár ez is bennünk lehet. Nagy csata lesz ebben a bajnokságban, örülök, hogy végre ennek mi is részesei leszünk. Az egri bronz a pontok alapján ezüstnek felel meg, hiszen többet gyűjtöttünk, mint az előttünk végzett Turánék. A pontozási rendszerben végrehajtott változtatások még érdekesebbé, izgalmasabbá teszik a szezont. A mostani rendszerben ugyanis mindkét napnak, és az utolsó gyorsnak is van tétje.

A szezonnyitó második napjára Kazárék jól belakták az R5-ös Fabiát, és Tóth Zsolttal is egyre jobban összehangolódnak. Mindketten több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, amit most egy autóban ülve kamatoztathatnak.

- Furcsa ezt mondani, de a miskolci pályákat meg kell tanulni. Vannak ugyanis olyan szakaszok, amin még nem versenyeztem – tette hozzá Kazár Miklós. – Még nagyon az elején vagyunk, nincs helye a taktikázásnak, és azt sem lehet megmondani, hogy hányan vagyunk esélyesek a győzelemre. Nyomni kell a gázpedált, és kész. Arra viszont figyelni kell, hogy defektmentesen ússzuk meg a hétvégét, ellenkező esetben nagy hátrányba kerülhetünk. Zsolt remekül dolgozik, azt mondta, hogy engem nem kell annyira hajtani, mint az előző pilótáit. A csapat remek, van egy kiváló mérnökünk, és mindenki nagyon lelkes. Alig várjuk, hogy végre elkezdődjön a 24. Hell Miskolc Rallye.