HELL 23. Miskolc Rallye

Herczigé a miskolci szombat

Létrehozva 2017. április 01. (szombat)

Herczigé a miskolci szombatAz első versenynap után a címvédő páros, Herczig Norbert és Bacigál Igor vezeti a 23. Miskolc Rallye-t, az idei bajnokság nyitó futamát. Az R5-ös Skoda Fabiaval induló páros a szombati hat szakaszból hármat nyert meg, Garadna és Mályinka között mindháromszor a leggyorsabbnak bizonyultak. Herczigék előnye a vasárnapi folytatás előtt 13,3 másodperc.

A második helyen az egyik fiatal tehetség, Vincze Ferenc és navigátora, Bazsó Attila áll, míg az abszolút értékelés harmadik helyét a nemzetközi vizekről hazatért Turán Frigyes foglalja el. Az R5-ös autók óriási csatát vívtak a bükki pályákon. Jelenleg a miskolci Kazár Miklós a negyedik, Hadik András az ötödik, Ranga Péter pedig a hatodik.

Az R5-ös csapatból „elhullás” is történt a nap végén, hiszen Balogh János és Holczer Dániel beesett, így ők kénytelenek voltak idő előtt feladni a versenyt. A Hel 23. Miskolc Rallye vasárnap három helyszínen, további nyolc gyorsaságival folytatódik, és egyben zárul, a díjkiosztót az esti órákban Szikszón tartják.

Hell 23. Miskolc Rallye, GY6 (Garadna - Mályinka/3) eredménye:

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 9:25,8
2. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +5,6
3. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) +5,9
4. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) +7,4
5. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) +8,2
6. Ranga Péter, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +10,1

Hell 23. Miskolc Rallye, állás a GY6 után:

1. Herczig Norbert, Bacigál Igor (Skoda Fabia R5) 40:41,7
2. Vincze Ferenc, Bazsó Attila (Skoda Fabia R5) +13,3
3. Turán Frigyes, Farnadi Ágnes (Ford Fiesta R5) +14,2
4. Kazár Miklós, Ferencz Ramón (Ford Fiesta R5) +23,0
5. Hadik András, Kertész Krisztián (Ford Fiesta R5) +28,3
6. Ranga Péter, Szőke Tamás (Skoda Fabia R5) +44,3