EREDMÉNYEK

25. HELL Miskolc Rallye a MENTO kupáért - Rallye1 25. HELL Miskolc Rallye a MENTO kupáért - Historic CREDOBUS Miskolc Rallye2 2019 - Rallye2

R2 - Hatalmasat mentett Tomi, büszke vagyok rá

Létrehozva 2016. április 26. (kedd)

Hatalmasat mentett Tomi, büszke vagyok ráEddig csak szlalom versenyeken tette próbára a tudását Borza Tamás, aki egy tapasztalt navigátorral, Marcsa Nikivel ült egy autóba a 2016-os évadra a TMC Rallysport Honda Civicjében. A kezdeti akadályokat könnyedén vette az új páros, célba értek, és ami miatt végképp boldogok lehettek, az az, hogy a géposztályuk negyedik helyét is sikerült megcsípniük az év kezdetén. Marcsa Nikolettát kérdeztük az Eger Rallye után.

Tudtatok e tesztelni az Eger Rallye előtt? Hogyan készültetek az évad nyitányára?

A tököli rallyeedzésen vettünk részt és itt ültünk életünkben először egymás mellett versenyautóban. Tominak ez abszolút az első rallyeversenye volt, előtte csak FRT kupákon indult, ami ugye egy szlalom verseny. Ennek ellenére úgy érzem, hogy hamar megtaláltuk a közös hangot. Tominak nem csak az autó volt új, hanem én is, valamint meg kellett tanulnia összehangolni a kezét, lábát, agyát, egyszóval mindent, ami a rallyeversenyzéshez szükséges. Mindent az alapoktól kellett megtanulnunk.

Mennyire sikerült ez az Eger Rallye rajtjára?

Természetesen lesz még teendőnk bőven, de az alapokat sikeresen leraktuk. Tudjuk, hogy nagyon hosszú út áll még előttünk, rengeteget kell tanulnunk, de mindketten maximális alázattal és kitartással indultunk és állunk neki az egész dolognak, a versenyzésnek, azért, hogy meg tudjuk valósítani a célkitűzéseinket. Mondhatom, hogy pozitívan zártuk a hétvégét, mert amellett, hogy a legfőbb feladatot, a célba érkezést teljesítettük, még pontokat is szereztünk a géposztályunk negyedik helyének az elhódításával.

Milyen volt az első közös versenyetek?

Elég bíztatónak éreztem. A technikai gondok elkerültek minket, bár a Honda nem egy olyan versenyautó, ami könnyen megadná magát. A biztonságos autózásra törekedtünk. Mindent először csináltunk, az itiner felírásától kezdve a céldobogóig. Különösebb kalandunk nem volt, a negyedik gyorsaságin elment a szervó, ez egy kicsit megizzasztott minket. Ezen túl Tominak volt egy hatalmas mentése, amiért nagyon büszke voltam rá, gyönyörűen megfogta az autót, kézben tartotta a helyzetet. Reméljük lesz valakinek róla egy videofelvétele.

Három hetünk van a Miskolc Rallye-ig. Ott lesztek ti is?

Igen, tervezzük, úgy készülünk, hogy rajthoz állunk a Miskolc Rallye-n. A versenykilométerek gyűjtése az egyik feladatunk, de a legfőbb célunk az itiner pontosítása, a kanyarok másképpen történő felírása, valamint az összeszokás és az autóban végzett munka tökéletesítése szerepel a terveink között. Miskolcon már Tominak sem lesz teljesen ismeretlen a Rallye2 feszített tempója, Egerben már megtanulta, hogy itt nincs túl sok idő a beszélgetésre, csak a gyorsasági szakaszokon. Vagyis ott csak én beszélek sokat. Ő pedig remélem továbbra is ugyanolyan jól teljesíti az elhangzottakat, mint, ahogy azt az Eger Rallye-n is tette.

Salánki Gábor – Rallye2.hu